Tizenkét és fél deka margarint, egy tábla gluténmentes csokit (pl. Müller drogériából), csipet fahéjt, egy evőkanál kakaóport (p. Stühmer), kevés szójatejet összeöntünk és mikróban két percet melegítjük, amíg a csoki elolvad és az egészből egy massza nem lesz. Közben három tojást szétválasztunk, a fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd a három tojássárgát a csokimasszához keverjük. Három evőkanál gluténmentes lisztet elvegyítünk egy kávéskanál szódabikarbónával, és a csokis keverékhez adjuk. Tíz deka, vízbe áztatott aszalt vörös áfonyát adunk a tésztához, végül pedig a felvert tojásfehérje habot lazán hozzákeverjük. Tizenkét adagos muffinsütőt kiolajazunk, és elosztjuk benne a tésztát. Előmelegített sütőben alacsony lángon tűpróbáig sütjük.
2013.02.26. 20:42 mateni
vörösáfonyás muffin
Szólj hozzá!
Címkék: süti muffin gluténmentes áfonyás muffin
2013.02.03. 09:20 mateni
Tejbegríz másképp
Aki nem akar lemondani a tejről, annak kiváló
alternatíva a kókusztej. A DM-ben van pl. többféle
változat, én a Kara nevű terméket szoktam keresni,
ennek kellőképp semleges íze van, és kiváló a reggeli
tejeskávéhoz is. Ebből a kókusztejből veszek 3 dl-t,
mikor forr, hozzáadok 4 ek kukoricadarát, pár percig
alacsony lángon továbbfőzöm, amíg besűrűsödik. A
végén gluténmentes kakaóporral megszórom.
Szólj hozzá!
2013.01.29. 21:57 mateni
gluténmentes, tojásmentes muffin
100 gramm Tibi étcsokit felolvasztunk 100 gramm Rama margarinnal vízgőz fölött. Hozzáadunk kb. 2 dl mogyorótejet, 1 narancs reszelt héját, 1 kávéskanál mézet (ízlés szerint). Közben 3 evőkanál lisztkeveréket (pl. Schaer lisztkeverék) elvegyítünk 1 csipet sóval egy kávéskanál szódabikarbónával, majd a masszához keverjük. Egy 12 darabos muffinformát kiolajozunk, és belekanalazzuk a tésztakeveréket. Alacsony lángon kb. 30 percig sütjük, addig, míg a beleszúrt fogpiszkálóra nem ragad rá a tészta.
Szólj hozzá!
Címkék: süti csokoládé muffin sütemény gluténmentes csokis muffin
2013.01.26. 16:59 mateni
húsleves és ropogós csirke
Két darab csontos csirkemellet forró olajon kicsit pirítunk, majd felöntünk 1,5 liter vízzel, hogy ellepje a húst. Só, négy gerezd fokhagyma, kakukkfű, kacsa/libazsír kerül bele. Főzzük másfél órát, míg a husi megpuhul. Gyakran kevergetjük, sózzuk közben, vizet is öntve hozzá, ha kell. Amikor megpuhult, kivesszük a husit, olajjal kikent tűzálló edénybe tesszük, sózzuk, pirospaprikázzuk. Előmelegített sütőben pirítjuk, közben olajjal, libazsírral gyakran locsoljuk. A főzővíz-húslevesbe vágunk répát és főzzük még húsz percet.
Szólj hozzá!
Címkék: csirke hús gluténmentes húsleves ropogós csirke
2011.11.14. 21:00 mateni
mákos cookie
Hozzávalók kb. 25 darabhoz:
- 20 dkg kukoricaliszt
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- 1 kk kukoricakeményítő
- csipet só
- 10 dkg darált mák
- 10 dkg gluténmentes étcsoki (Tibi)
- fél citrom leve és reszelt héja
- 8 dkg RAMA
- 1,5 dl bio szójatej
- méz ízlés szerint
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük az apró darabokra vágott étcsokival, majd hozzáadjuk a margarint, a citrom levét és héját, mézet és a szójatejet. Az egészet elmorzsoljuk, és kerek tésztává gyúrjuk.
Végül kisebb darabokat csípünk le a tésztából, a kezünk közt kis golyókká formázzuk, és összelapítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsit kiolajozunk, ráhelyezzük a lepénykéket, és alacsony lángon 8-10 perc alatt megsütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti mákos cookie
2011.11.14. 20:46 mateni
kókuszos cookie
Hozzávalók kb. 25 darabhoz:
- 20 dkg kukoricaliszt
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- 1 kk kukoricakeményítő
- csipet só
- 5 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg gluténmentes étcsoki (Tibi)
- fél citrom leve és reszelt héja
- 8 dkg RAMA
- 1,5 dl bio szójatej
- méz ízlés szerint
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük az apró darabokra vágott étcsokival, majd hozzáadjuk a margarint, a citrom levét és héját, mézet és a szójatejet. Az egészet elmorzsoljuk, és kerek tésztává gyúrjuk.
Végül kisebb darabokat csípünk le a tésztából, a kezünk közt kis golyókká formázzuk, és összelapítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsit kiolajozunk, ráhelyezzük a lepénykéket, és alacsony lángon 8-10 perc alatt megsütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti kókuszos cookie
2011.11.14. 20:35 mateni
mézeskalács
Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
- 50 dkg kukoricaliszt
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- csipet só
- fahéj
- 2 tojás
- 25 dkg RAMA
- 7-8 ek méz
- 1 dl bio szójatej
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk a margarint, a tojást, mézet és a szójatejet. Az egészet elmorzsoljuk, és kerek tésztává gyúrjuk.
Végül kisebb darabokat csípünk le a tésztából, a kezünk közt kis golyókká formázzuk, és összelapítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsit kiolajozunk, ráhelyezzük a lepénykéket, és alacsony lángon 8 perc alatt megsütjük.
Szólj hozzá!
2011.11.14. 20:21 mateni
gesztenyés cookie
Hozzávalók kb. 25 darabhoz:
- 20 dkg kukoricaliszt
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- 1 kk gluténmentes kukoricakeményítő
- csipet só
- 10 dkg dió darabokra vágva
- 1 marcipánkenyér (én Zentis márkájút használok)
- 12,5 dkg Maroni gesztenyepüré
- 8 dkg margarin
- 1,5 dl bio szójatej
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk a darabokra vágott marcipános csokit, a margarint, a gesztenyepürét és a szójatejet. Az egészet elmorzsoljuk, és kerek tésztává gyúrjuk.
Végül kisebb darabokat csípünk le a tésztából, a kezünk közt kis golyókká formázzuk, és összelapítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsit kiolajozunk, ráhelyezzük a lepénykéket, és alacsony lángon 8 perc alatt megsütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti gesztenyés cookie
2011.11.05. 16:26 mateni
tepsis csirke zöldségekkel
- 1 csirkemellfilé
- 1 db édesburgonya (nagyobb méretű)
- 3-4 db krumpli (nagyobb méretű)
- 3-4 db vöröshagyma (nagyobb méretű)
- 3 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- szerecsendió
- zsír (kacsa)
A megtisztított zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk, és a kizsírozott tepsibe halmozzuk. A csirkemellet is alaposan megmossuk, negyedeljük, és a zöldségekre tesszük. Az egészet fűszerezzük, átforgatjuk, és 180 fokon 20 percig alufóliával letakarva, utána újból átforgatva alufólia nélkül 10-15 perc alatt pirosra sütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: főétel tepsis csirke zöldségekkel
2011.11.05. 16:02 mateni
marcipános keksz
Hozzávalók kb. 25 darabhoz:
- 20 dkg kukoricaliszt
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- 1 kk gluténmentes kukoricakeményítő
- csipet só
- 10 dkg dió darabokra vágva
- 1 marcipánkenyér (én Zentis márkájút használok)
- méz ízlés szerint
- 8 dkg margarin
- 1 dl bio szójatej
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk a darabokra vágott marcipános csokit, a margarint, a mézet és a szójatejet. Az egészet elmorzsoljuk, és kerek tésztává gyúrjuk.
Végül kisebb darabokat csípünk le a tésztából, a kezünk közt kis golyókká formázzuk, és összelapítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsit kiolajozunk, ráhelyezzük a lepénykéket, és alacsony lángon kb. 10 perc alatt megsütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti marcipános keksz
2011.11.01. 09:36 mateni
cukormentes almás pite
Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg gluténmentes lepényliszt (Tesco)
- 10 dkg kukoricaliszt
- 10 dkg darált dió
- 12,5 dkg RAMA margarin
- csipet só
- 1 kávéskanál gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- 1 kávéskanál gluténmentes kukoricakeményítő
- 1 ek méz
- 1 kávéskanál kakaóvaj (gyógyszertár)
- 1 citrom reszelt héja
- víz
Hozzávalók a töltelékhez:
- 4 db nagyobb alma
- 1 kávéskanál fahéj
- 1 citrom leve
- olaj
- 2 ek kukoricadara
A tészta hozzávalóit keverőtálban kézzel összemorzsoljuk, és 1-2 ek hideg vizet adunk hozzá, amitől a tészta összeáll, és kerek cipót formázunk belőle. Folpackba csomagolva fél órát pihentetjük hűvös helyen.
Közben elkészítjük a töltetléket: az almákat meghámozzuk, kb. 1 cm-s darabokra vágjuk, és a fahéjjal és a citromlével együtt gyakori kevergetés mellett megpároljuk 5-10 perc alatt. Hűlni hagyjuk.
Begyújtjuk a sütőt 200 fokra.
A tésztát kivesszük a hűtőből, és 2 részre osztjuk: a nagyobb rész (a tészta kb. 2/3-a) kerül majd a tepsi aljára. Ezt kinyújtjuk, és az alaposan kiolajozott tepsi aljára fektetjük. (A tepsit nem kell liszttel megszórni!) Megszórjuk kukoricadarával, és elosztjuk rajta a tölteléket.
A tészta maradék részét is kinyújtjuk, 1 cm-s csíkokat szaggatunk belőle, és a töltelék tetejét ezzel berácsozzuk.
Ha kész, mehet a sütőbe és alacsony lángon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti cukormentes almás pite
2011.11.01. 08:53 mateni
húsleves
- 1 db zellergumó
- 2 db vöröshagyma
- 2 db sárgarépa
- 2 db fehérrépa (=petrezselyemgyökér)
- 1 db karalábé
- 1 egész csirkemellfilé
- pirospaprika ízlés szerint
- kacsazsír (vagy olaj)
- só
- bors
- gluténmentes levestészta
- petrezselyem tálaláshoz
A megtisztított csirkemellet nagyobb darabokra vágva sós, lobogó vízben főzzük, míg egy kicsit megpuhul (kb. negyed óra).
Közben a zöldségeket megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk (mérettől függően egészben is felhasználhatjuk). Hevített kacsazsíron megforgatjuk a zöldségeket, fűszerezzük sóval, borssal, kevés pirospaprikával, majd felöntjük 1,5 l vízzel, és felforraljuk.
Ekkor hozzátesszük a félig megpuhult csirkemellet, és készre főzzük a levest.
Gluténmentes tésztát főzhetünk hozzá (külön edényben), és tálaláskor megszórjuk petrezselyemmel.
Szólj hozzá!
Címkék: leves főétel húsleves
2011.10.17. 21:08 mateni
tepsis krumpli szalonnával
- 5-6 szelet RINGA angolszalonna
- napraforgóolaj
- 8-10 darab közepes méretű krumpli
- 1 vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- 10 db Pick virsli
- petrezselyem
Kevés olajat öntünk a tepsibe (ha az angolszalonna nem elég zsíros), és ráfektetjük az angolszalonna-szeleteket. Ráhalmozzuk a meghámozott, vékony szeletekre vágott krumplit és a megtisztított hagymákat egészben. Kevés olajjal megöntözzük, hogy a fűszerek jobban rátapadjanak, és sózzuk, borsozzuk. Végül a beirdalt virsliket ráhelyezzük a zöldségekre, és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt alufóliával letakarva puhára sütjük. Mikor megpuhult, fólia nélkül még 10 percig ropogósra pirítjuk alacsony lángon. Tálaláskor petrezselyemmel megszórjuk.
(Minél vékonyabbra szeljük a krumplit, annál hamarabb kész lesz.)
Szólj hozzá!
Címkék: főétel tepsis krumpli szalonnával
2011.10.09. 13:32 mateni
szilvás pite
- 25 dkg kukoricaliszt
- 15 dkg kukorica lepényliszt (Tesco)
- 3 ek darált mák
- késhegynyi kukoricakeményítő
- késhegynyi szódabikarbóna
- 3 ek kókuszreszelék
- 1 kk őrölt fahéj
- 5-6 dl víz
- 1 dl bio szójatej
- 3 ek olaj
- méz ízlés szerint
- 4 db szilva
A száraz alapanyagokat elvegyítjük.
Hozzáöntjük a szójatejet, olajat és annyi vizet, amenyitől
a tészta lágy masszává áll össze.
Mézzel ízesíthetjük.
A tésztát alaposan kiolajozott tepsibe öntjük, és a
tetejét felaprított szilvadarabokkal szórjuk meg.
Sütőbe helyezzük és 150º-on kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük.
A kukoricaliszt másképp "működik", mint a hagyományos fehérliszt.
A tepsit épp ezért elég kiolajozni, nem kell liszttel is beszórni, mert akkor leragad. Sütésnél pedig alacsonyabb lángon süssük a tésztát, és hosszabb ideig, mint a hagyományos tésztát, hogy teljesen átsüljön. Ha nem így teszünk, akkor csak a tészta széle fog megsülni, belül nyers marad.
Szólj hozzá!
Címkék: süti szilvás pite
2011.10.07. 21:32 mateni
kókuszos palacsinta
- 2 tojás
- csipet só
- 15 dkg gluténmentes lepényliszt (Tesco)
- 10 dkg kukoricaliszt
- 1 ek méz
- 2 ek kókuszreszelék
- 2 ek olaj
Annak ellenére, hogy nem szabad tojást sem ennem, időnként
azért szoktam "bűnözni". Íme egy különleges recept esős délutánokra.
A tojásokat az olajjal felverem, hozzáadom adagonként a lisztet, csipet sót, kókuszreszeléket, mézet és annyi vizet, amennyivel csomómentesre keverem a tésztát.
Első palacsintához kevés olajat öntünk a serpenyőbe (a többihez már nem kell), és alacsony lángon adagonként kisütjük. A méztől szép aranybarna lesz a tészta.
Ribizlilekvárral a legfinomabb.
Szólj hozzá!
Címkék: süti kókuszos palacsinta
2011.07.31. 15:56 mateni
polentás desszert
- 100 g kukoricadara
- 4 dl víz
- méz, darált mák ízlés szerint
- 4-5 mentalevél
- idénygyümölcs
A vizet felforraljuk, és beleszórjuk a
kukoricadarát. Addig főzzük, amíg a dara
besűrűsödik (5-6 perc). Mézzel, mentalevéllel ízesítjük,
és idény szerinti gyümölcsdarabokat keverünk el benne.
Hűlve tálaljuk.
Szólj hozzá!
Címkék: süti polentás desszert
2011.07.31. 15:21 mateni
csokis keksz
- 250 g gluténmentes lepényliszt (TESCO)
- késhegynyi gluténmentes szódabikarbóna (gyógyszertár)
- késhegynyi kukoricakeményítő
- 100 g kókuszreszelék
- 100 g gluténmentes étcsoki (TIBI étcsoki)
- 8 dkg RAMA margarin
- 2 ek méz
- 2-3 ek presszókávé
Először a száraz alapanyagokat összekeverjük, majd beleforgatjuk
az apróra vágott csokidarabokat. Ezután hozzáadjuk a margarint, mézet
és annyi presszókávét, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk.
Kis gombócokat formálunk a tésztából, két tenyerünk közt összelapítjuk, és
kiolajozott sütőlapra helyezzük.
Közepes lángon 10 perc alatt megsül.
Szólj hozzá!
Címkék: süti csokis keksz
2011.06.07. 19:58 mateni
káposztás muffin
- 1 fej fehér káposzta
- 15 dkg kukoricaliszt
- 10 dkg lepényliszt
- 6 dkg RAMA margarin
- 2 dl szójatej
- csipet só
- 1 kk őrölt bors
- 1 kk őrölt kömény
- 1 kk gluténmentes szódabikarbóna
- 2 ek olaj pároláshoz
A fej káposztát először megmossuk, negyedeljük, a középső torzsarészt
eltávolítjuk, és vékony szeletekre vágjuk. Felhevítjük az olajat, és
megpároljuk benne a sóval, borssal és az őrölt köménnyel megszórt káposztát.
Közben összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával és a sóval, majd
hozzákeverjük a szobahőmérsékletű margarint és a tejet.
A végén ehhez a masszához adagoljuk a párolt káposztát.
Kiolajozott muffin-sütőformákba kanalazzuk a tésztát, és
kb. 40 perc alatt közepes lángon készre sütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti káposztás muffin
2011.06.04. 18:43 mateni
mandulás joghurtszelet
- 15 dkg kukoricaliszt
- 5 dkg lepényliszt
- 1,5 dl szójajoghurt
- 3 ek méz
- 50 g szeletelt mandula
- 1 kk szódabikarbóna
- 3 ek olaj
- 5 dkg RAMA
- őrölt fahéj
- őrölt szegfűszeg
- 2 dl szójatej
Először a száraz alapanyagokat keverjük össze, majd
adagonként a mézet, joghurtot, olajat, margarint és a
mandulát. A masszát vékonyan kiolajozott tepsiben
elosztjuk, és előmelegített sütőben kb. fél óra alatt
aranyszinűre sütjük.
Szólj hozzá!
Címkék: süti mandulás joghurtszelet
2011.06.04. 18:27 mateni
babgulyás
- 35 dkg sertéshús
- 25 dkg bab
- 1 paradicsom
- 2 sárgarépa
- 2 fej vöröshagyma
- 3 krumpli
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 dl vörösbor
- 2 ek zsír
- só
- babérlevél
- 1 tk fűszerpaprika
- kömény
A vöröshagymát felkockázzuk, a hevített zsírban üvegesre pároljuk.
Sózzuk, pirospaprikát keverünk hozzá, és hozzáadjuk a megtisztított,
nagyobb kockákra vágott sertéshúst. Amikor a hús külső része megpirult,
hozzákeverjük a szeletekre vágott paradicsomot. Fűszerezzük, és felöntjük
1 l vízzel és a vörösborral. Amikor a hús kezd puhulni, jöhet bele a
már előző este beáztatott, leszűrt bab. A krumplit akkor tesszük hozzá,
mikor a bab is félig megfőtt. Legvégén a sárgarépaszeletek kerülnek bele.
Tálalásnál meszórjuk újhagymával.
Szólj hozzá!
Címkék: főétel babgulyás
2011.06.03. 20:51 mateni
karalábés tökfőzelék sült csirkével
- 1 db karalábé
- 1 db közepes méretű főzőtök
- 1 szál újhagyma
- 2 db csirkemellfilé
- 2 ek kacsazsír
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só
- 1 tk őrölt fűszerpaprika
- őrölt bors
- őrölt szerecsendió
- 1 ek kapor
- olaj
- 1 ek kukoricaliszt
A csirkét megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. 1 ek olajjal
meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval is fűszerezzük.
Kicsit pihentetjük.
A karalábét meghámozzuk, lereszeljük. A tököt is meghámozzuk,
kimagozzuk, lereszeljük. 2 ek forró olajon hevítjük a zöldséget,
adunk hozzá kb. 1,5 dl vizet (nem kell sok, mert amúgy is vizet
eresztenek a zöldségek). Sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendiót
is szórunk rá. Készre főzzük kb. 20 perc alatt, a vizet pótoljuk
közben, ha kell, és rántást készítünk hozzá 2-3 ek olajból és kb.
1 ek kukoricalisztből. 1 ek kaprot is szórunk a rántásba, amit
végül elkeverünk a főzelékben.
A vöröshagymát, fokhagymát finomra vágjuk, közben serpenyőben
a kacsazsírt felhevítjük, és benne a hagymát üvegesre pároljuk.
Hozzáadjuk a csirkemell-szeleteket, fűszerezzük még, ha kell,
őrölt fűszerpaprikával meghintjük, és kb. 20-25 perc alatt
készre sütjük.
Tálaláskor meghintjük újhagyma szeletekkel.
Szólj hozzá!
Címkék: főétel karalábés tökfőzelék sült csirkével
2011.06.01. 19:20 mateni
kapros-baconös penne
- 250 g gluténmentes tészta
- 4-5 szelet RINGA szalonna
- kapor
- olaj
- só
- bors
- szerecsendió
- 2-3 gerezd fokhagyma
Vizet forralunk a tésztához, egy csipet sót, 1 ek olajat adunk hozzá.
Mikor forr, beleöntjük a tésztát.
Közben felkockázzuk a szalonnát, serpenyőben megpirítjuk, hozzáadjuk a
megtisztított, zúzott fokhagymát, fűszerezzük. Majd hozzákeverjük a
megfőtt tésztát.
Szólj hozzá!
Címkék: főétel kapros baconös penne
2011.05.31. 22:09 mateni
répás golyók
- 4 db nagyobb méretű sárgarépa
- 1 citrom leve
- 1 kk reszelt citromhéj
- 6 dkg barna cukor (el is hagyható)
- 10 dkg kókuszreszelék
- 6-7 szelet gluténmentes extrudált kenyér
A répákat meghámozzuk, és lereszeljük. Meglocsoljuk citromlével,
összekeverjük a reszelt citromhéjjal és az ízlés szerint adagolt cukorral.
Annyi darált extrudált kenyeret adunk hozzá, amennyitől egy jól formázható
masszát kapunk. Vizes kézzel kisebb golyókat formálunk belőle, amiket
egyenként megforgatunk a kókuszreszelékben.
Végül egy éjszakán át hideg helyen tároljuk, hogy az ízek összeérjenek.
Kiváló édesség nyári hőségben.
Szólj hozzá!
Címkék: süti répás golyók
2011.05.31. 21:49 mateni
töltött vöröshagyma
- 6 fej nagyobb méretű vöröshagyma
- 1 db paradicsom
- 1 db paprika
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 szál újhagyma
- 1 ek zsír
- só
- bors
- Szerecsendió
- 6 szelet RINGA szalonna
A vöröshagymákat megtisztítjuk, egészben főzzük 10-15 percig. Közben a
paradicsomot, paprikát, fokhagymát, újhagymát felkockázzuk, zsírban kicsit
megsütjük, fűszerezzük. A megfőtt egész vöröshagymákba kúp alakú mélyedést
vágunk, és a kivágott részt is hozzáadjuk a töltelékhez. A vöröshagyma
főzővize kiváló zöldségalaplé, ne öntsük ki!
Egy tepsit vékonyan kiolajozunk. A vöröshagymákat körbetekerjük 1-1 szelet
szalonnával, fogpiszkálóval rögzítjük, a tepsibe állítjuk és a hagymákba
töltjük a zöldséges tölteléket. Folpackkal lefedjük, kb. 15 percig sütjük,
utána alufólia nélkül további 10 percig ropogósra sütjük.
Az a lényeg, hogy szép nagyok legyenek a hagymafejek, és sok töltelék férjen
bele.
Arra is ügyeljünk, hogy forró legyen a sütő, mikor beletesszük a tepsit,
és magas lángon süssünk, mert egyébként a vöröshagyma vizet ereszt.